Drága Megsebzett Nőtársam!
Ha szeretnénk meggyógyítani egy sebet, először ki kell, hogy tisztítsuk, ami sokszor nagyon kellemetlen, és fájdalmas! Így van ez a lelki sebek esetében is! De a fájdalom idővel elmúlik és a seb gyógyulni kezd! Míg, ha a fájdalom elkerülésére törekszünk, sokkal többel köthetjük be! Szeretném, hogy tudd, hogy amikor elkerüljük vagy elfojtjuk azokat az érzéseket, amiket sebeinkkel kapcsolatban érzünk, azok csak mélyebben gyökereznek és tovább marnak bennünk. Ahelyett, hogy eltűnnének, az elhanyagolt érzelmek fokozzák a lelki szenvedést és a stresszt, idővel egészségünk is veszélybe kerülhet általuk.
De miért kerüljük a nehéz érzéseket, milyen okok állhatnak ennek hátterében?
Teljesen érthető, ha a fájdalmak, nehéz érzések elkerülésére törekszel! Nem vagy ezzel egyedül, alapjában véve mindannyiunkról elmondható az, hogy nem szeretünk szenvedni!
Az is elképzelhető, hogy azért törekszel arra, hogy távol tartsd a nehéz érzéseket, mert valahol tartasz tőlük! Gondolhatod azt, hogy nem vagy olyan erős, hogy megküzdj velük, hogy elbírd őket!Tudod, sokan azért próbálják távol tartani a negatív érzéseket, mert gyermekként azt tanulták meg, hogy ezt így kell! Mert ezt látták a környezetükben, vagy az is lehet, hogy azt tanulták meg, hogy nem fontosak az érzések, vagy az is lehet, hogy büntetés járt az érzések kifejezéséért.
Sokan, akiknek sebzett gyermekkorban volt részük, érintettek a parentifikációban, ami azt jelenti, hogy gyermekként nem lehettek gyermekek, elveszítették gyermekkorukat, mert szülősítve voltak. Ennek következtében olyan feladatokkal, nehézségekkel kellett szembenézniük, megküzdeniük, ami nem egy gyermeknek való.A parentifikációban érintett Klienseimmel végzett munkám során gyakran megfogalmazódik az, hogy gyermekként csak úgy tudtak eleget tenni azoknak a feladatoknak, amikkel szembe kellett nézniük, csak úgy tudták túlélni azokat a helyzeteket, időszakokat, amiben részük volt, ha távol tartották Önmaguktól az érzéseket, legfőképpen a fájdalmat, szomorúságot, félelmet… ezek helyét az üresség vette át. Sajnos a ma divatirányzattá vált toxikus pozitivitás, és hurráoptimizmus is a nehéz érzések elfojtására sarkall, miután arra motiválja az irányzat követőit, hogy csakis a szépre és jóra fókuszáljanak, ami nehéz, ami rossz, azt hagyják figyelmen kívül. Idővel az érzések elfojtása egészségünk elveszítéséhez is vezethet.
Míg a nehéz érzésekkel, lelki sebeinkkel való szembenézés elvezethet bennünket érzelmi sebeink gyógyulásához! Ha szembe merünk nézni azzal, amivel kell, ha közel merjük engedni Önmagunkhoz a nehéz érzéseinket, megtapasztalhatjuk, hogy képesek vagyunk elviselni a legnehezebb érzelmi állapotokat is, ami önértékelésünk fejlődéséhez is vezethet. Nem utolsó sorban beigazolódhat az, hogy nincs szükség az érzelmek elfojtására, kerülésére.
…És amiért szintén érdemes szembenézni a legnehezebb érzéseiddel: Lehetőséget kapsz általa arra, hogy ápold az Önmagaddal való kapcsolatod, és Önmagad legjobb szülőjévé válhass! Megadhasd Önmagadnak azt, amiben gyermekként sajnos nem lehetett részed!
Kérlek gondolkodj el azon, hogy Te miért törekszel a nehéz érzések elkerülésére? A bejegyzésben említett okok közül melyik állhat a hátterében?
Ui.: Ha készen állsz arra, hogy tegyél azért, hogy a gyermekkori sebeid gyógyulhassanak, örömmel kísérlek utadon!
Fordulj hozzám bizalommal! Az alábbi oldalon fel tudod venni a kapcsolatot velem:
Szeretettel várom jelentkezésed!
Örömteli napot kívánok Neked,
Viktória
