Barion Pixel

A pozitív pszichológia NEM hurráoptimizmus!

A szívemhez legközelebb álló pszichológiai irányzatoknak egyike a pozitív pszichológia irányzata. Mind a Klienseimmel végzett munkám során, mind az Örömteli élet programban is meghatározó szerepet tölt be, és természetesen a hamarosan, szeptemberben induló programomban is kitüntetett helye és szerepe lesz. De miben más a pozitív pszichológia szemlélete, az irányzat milyen témákkal foglalkozik? Cikkemben erről írok, és kitérek arra is hogy mi a különbség a pozitív pszichológia és a hurráoptimizmus irányzata között, amivel sokan hajlamosak összetéveszteni.

 

A pozitív pszichológia születése

 

Egészen az 1990-es évekig a pszichológia tudományának fókuszában a betegségek és a gyógyítás állt, majd a 20. század végén a kutatók figyelme arra irányult, hogy miként előzhetjük meg a lelki betegségek kialakulását, hogy lehetünk lelkileg egészségesebbek? Hogyan teljesedhetünk ki, miként kamatoztathatjuk képességeinket? Hogyan lehetünk boldogok?

A pozitív pszichológia atyjának a világhírű, magyar származású Csíkszentmihályi Mihályt tekintjük, aki egészen 2021-ig, ekkor bekövetkező haláláig kutatta a pozitív pszichológia középpontjában álló témákat. Mindig is foglalkoztatta az a kérdés, hogy, ha az emberek egészen bonyolult dolgot képesek megalkotni pl.: repülőgépet, atombombát, hogy lehet az, hogy a boldog élet titkát még nem fedték fel? Egyik előadásában azt vallotta, azért kezdett pszichológiát tanulni, hogy megértse a boldogság titkát.

 

A Pozitív pszichológiát Peterson (2008) így definiálja:

 

,,Egy tudományos megközelítése az emberi gondolatok, érzések, viselkedés megfigyelésének, mindezt az erősségekre fókuszálva, a rossz élet megjavítása helyett a jó élet megvalósítására törekedve. A túlélés helyett a cél a jó élet alapjainak megtalálása. Ezek során az élettel való elégedettség és jóllét megteremtése.”

 

 

 

A pozitív pszichológia fókuszában többek között az alábbi témák állnak:

 

(A teljesség igénye nélkül)

-Boldogság, élettel való elégedettség, jóllét

-Erősségeink, képességeink kamatoztatása, tehetségünk kibontakoztatása, kreativitás, flow

-Személyes növekedés, fejlődés

-Célorientáltság, értelemorientáltság

-Önszeretet, önelfogadás, öngondoskodás

-Pozitív, negatív érzések megélése, reális optimizmus

-Pszichés immunrendszerünk erősítése, reziliencia, megküzdés

-Spiritualitás, hit, bölcsesség

-társas támasz, társas jóllét

-tudatos jelenlét: mindfulness… stb.

 

A pozitív pszichológia NEM hurráoptimizmus!

 

A Pozitív pszichológiát nem szabad összetéveszteni a napjainkban divatossá vált „hurráoptimizmus” irányzatával, melynek hívei az irreális optimizmust, és toxikus pozitivitást hirdetik és tanítják, miközben magáért az egészségünkért, boldogságunkért, életünk alakulásáért, csakis gondolkodásmódunkat teszik felelőssé.

Tanításaik szerint, ha valaki nem egészséges, nem sikeres, és nem boldog, annak csak egy oka lehet, mégpedig az, hogy a személy nem elég pozitív, nem gondolkodik elég pozitívan.

Sajnos mára ez üzleti iparággá nőtte ki magát, rengetegen olvassák az ennek az irányzatnak szellemiségében született önfejlesztő és motivációs könyveket… És sajnos jutnak tévútra általa.

Mert: Míg a reális optimizmus egészség és boldogságfokozó hatását vizsgálati eredmények igazolják, az irreális optimizmus következtében történő elfojtás káros hatással van testi, lelki egészségünkre nézve.

Munkám során sajnos rendszeresen találkozom olyanokkal, akik ennek az irányzatnak váltak áldozatává, ugyanis a gondolatok és érzések elfojtása következtében egészségi állapotuk romlásával fizettek ezért, vagy voltak, akik veszteségeik feldolgozásában akadt el, rekedtek meg ebből adódóan.

 

 

Néhány különbség a két irányzat és annak nézetei között

 

1.Míg a hurráoptimizmus csak a pozitív tapasztalatokra, történésekre fókuszál, a pozitív pszichológia nem zárja ki a negatív történéseket és tapasztalatokat.

A valódi cél az, hogy megtanuljuk kezelni nehézségeinket, és mindeközben képesek legyünk az élet pozitív aspektusaira is fókuszálni.

2.A hurráoptimizmus a negatív érzések elfojtására sarkall, míg a pozitív pszichológia azt vallja, hogy mind a pozitív, mind pedig a negatív érzések megélése egyaránt fontos. A cél az, hogy képesek legyünk megérteni negatív érzéseinket, megtanuljunk bánni velük.

3.Míg a hurráoptimizmus arra ösztönöz, hogy egy rózsaszín szemüvegen keresztül szemléljük a világot, a pozitív pszichológia reális optimizmusra tanít. Vagyis, nem a valóság átszínezése a cél, hanem az, hogy a valóságot reálisan lássuk és észleljük, és nehézségeink közepette is képesek legyünk meglátni a helyzet pozitívumait.

 

 

 

Önreflexiós kérdések

-Kérlek gondolkodj el azon, hogy Te miképp értelmezed a pozitív gondolkodást? És miként alkalmazod?

-Hajlamos vagy-e az irreális optimizmusra? Ha igen, milyen esetekben, helyzetekben, és mi az, amitől ez megvéd?

 

 

Megsebzett Nőtársam!

 

Szeretném, hogy megértsd, hogy nem a nehézségek elnyomása a célja a gyógyulásnak, és nem is az érzések elfojtása. A feldolgozáshoz, lelki sebeink „gyógyulásához” elengedhetetlen az, hogy tudjuk, merjük közelengedni Önmagunkhoz múltunk fájdalmait. A pozitív pszichológia segítséget, eszközöket nyújt ehhez, és abban is segít, hogy megtanuljuk, hogyan tanulhatunk, miként fejlődhetünk az életünkben bekövetkező nehézségek által. Mindeközben arra sarkall, hogy tudjuk észrevenni, és megélni életünk örömteli pillanatait!

Tudom jól, hogy a feldolgozás, a fejlődés, a boldogság elérése nem könnyű út, erőfeszítést és kitartást igényel! Szeretném, hogy tudd, hogy minden lépés, amit tesztel Önmagadért, fejlődésedért, gyógyulásodért, inspirációt jelenthet másoknak is! Szeretném, hogy tudd értékelni azokat a lépéseket, amiket eddig megtettél, és mindazt, amit már eddig is elértél! És legfőképpen azt, aki vagy! Kérlek, ne add fel! Továbbra is tegyél, kutass, tanulj és hidd el, hogy képes vagy rá!

Vidd magaddal szavaim:

A múlton változtatni már nem lehet, de mindennap tehetünk azért, hogy a jelenünk és a jövőnk örömteli legyen!

 

Szeretettel és támogatással,
Viktória

 

Szakirodalmi hivatkozás

Seligman, Martin E.P.  (2008): Autentikus életöröm. A teljes élet titka. Laurus Kiadó, Győr.

Seligman, Martin E.P (2004): The new era of positive psychology. TED. 2004 February.

 

Látogass el Instagram oldalamra, az alábbi infografikán a boldogsággal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket szedtem össze: Tévhitek a boldogsággal kapcsolatban , itt pedig arról olvashatsz, hogy mi része az Örömteli életnek, és mi az, ami nem: Örömteli élet- ami része, és ami nem!

Hasznos volt számodra ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Facebook
E-mail
WhatsApp
LinkedIn

Iratkozz fel, hogy hírlevélben is értesülni tudj az új bejegyzésekről!

Olvasd el a többi bejegyzést is!