Hétköznapi csodák

…Azt mondhatjuk, hogy viszonylag ritkán lehet részünk „csodákban”, kimagasló, horderejű történésekben, ezért fontos az, hogy értékelni tudjuk az élet apró örömeit is.

Hivatásomból adódóan, én azok közé a szerencsések közé tartozok, akik nap, mint nap élnek meg csodákat, és csodálatos pillanatokat, amelyeket a szívemben őrzök, és nem csak ott, hanem a kincsesládámban is.

Tavaly rendszeresítettem egy nagyon szép dobozt, ebben tárolom a Klienseimtől kapott visszajelzéseket, képeket, leveleket.

Ott van benne ez a fotó is, amit megosztok most Veled.

(Természetesen a Kliensem hozzájárulásával teszem, ahogy az üzenetet is, amit kaptam tőle.)

Amikor elolvastam sorait, megálltam néhány percre, és felidéztem magamban minden lényeges állomást, amit megéltünk közös munkánk során, és ami elvezetett a kisbaba érkezéséig.

…Felelevenedtek bennem a traumatikus veszteségélmény részletei, és az a sok könny, amit akkoriban láttam.

…És az a tehetetlenségérzés is, amit akkoriban éreztem… hiszen tudtam, hogy nem adhatom vissza, akit elveszített, és amit én adhatok, az abban a helyzetben annyira csekélynek tűnt.

Valahol ezt éli meg az ember minden alkalommal, amikor gyászolót kísér… viszont a velem szemben ülő, mérhetetlen fájdalmat viselő személy nem úgy érez, mint én- ez már annyiszor beigazolódott.

Ő hálás, és azt érzi, hogy valaki hordozza Őt, valaki megtartja Őt, amíg Ő nem képes rá, mert minden összeomlott benne és körülötte.

Tehetetlenségérzésem ellenére hamarosan megérkeztek az első pozitív változások. Megjelentek az első mosolyok, idővel az erő, és már nem én tartottam érzelmileg a Kliensem, hanem megtanulta megtartani Önmagát.

Egyre erősebb lett, egyre élettel telibb… majd idővel beárnyékolta örömünket a félelem. Mi lesz, ha újra megéli azt, amit korábban? – merült fel benne a kérdés, ami megannyi szorongást hozott magával.

Mindeközben ott volt az olthatatlan vágy az anyaságra… és egyszer csak betoppant az a drága kisbaba, akiről a képet kaptam.

Emlékszem a születése előtti napokra, annyira izgalmasak voltak! Minden ülésünk végén azt gondoltuk, hogy ez volt ilyen formában az utolsó, legközelebb már ő is ott lesz velünk, más formában, mint eddig…. Majd jött még egy utolsó, és még egy utolsó ülés…

Emlékszem az első fotóra, amit kaptam róla, és arra is, ami postán érkezett. Macis borítékban, és a baba macis ruhában volt.

Azt gondoltam, ennél nagyobb meglepetés nem érhet, majd egyszer az egyik ülésen felfigyeltünk rá, hogy megismeri a hangom. Ez elképesztően megható volt!

Mindeközben a Kliensemből egy csodálatos Édesanya született!

Azt hiszem minden baba olyan anyáról álmodik, amilyet ő kapott!

És itt most szeretném meglepni Kliensem egy üzenettel:

 

Elmondhatatlanul büszke vagyok Rád! És ezúton is köszönöm, hogy nem adtad fel akkor, amikor minden ellened szólt!

Hogy hittel mentél tovább, és küzdöttél!

Olyan jó látni, hogy meg lett az eredménye! Csodálatos ajándékot kaptál!

 

Végezetül: Köszönöm, hogy én kísérhetlek utadon!

Hálás vagyok azokért a hétköznapi csodákért, amiket a Klienseimmel megélhetek!