Ha újra és újra olyan embereket választasz, akik távolságtartóak, érzelmileg elérhetetlenek, vagy időről -időre eltűnnek – akkor ez a cikk neked szól!
Szeretnék segítséget nyújtani abban, hogy megértsd, nem azért történik így, mert benned van a hiba vagy, mert ezt érdemelnéd. És szeretném, hogy tudd: nem vagy egyedül!
A szeretethez vezető első út: a gyermekkori kötődés
Azt, hogy felnőttként miként fogunk kapcsolódi másokhoz, gyermekkorban dől el, mégpedig meghatározó szerepe van ebben az anya-gyerek kapcsolatnak és annak, hogy édesanyád miként reagált szükségleteidre és Te mit tanultál ezáltal.
Ezek a korai tapasztalataink mélyen beágyazódnak az idegrendszerünkbe, és ezek határozzák meg, mit gondolunk a szeretetről, önmagunkról és a kapcsolódás lehetőségéről.
Ha gyermekkorodban azt élted meg, hogy szüleid kiszámíthatatlanok voltak, nem következetesen reagáltak szükségleteidre, az érzelmeidet nem vették komolyan, nem hallgattak meg, a gondozód hol jelen volt, hol nem – akkor az idegrendszered hozzászokott ahhoz, hogy a közelség nem biztonságos, a szeretet nem állandó és elérhető, és a számodra fontos személyek kiszámíthatatlanok.
A „kényszeres ismétlés” csapdája – hátha most másképp lesz
Sigmund Freud már több mint 100 éve leírta a kényszeres ismétlés jelenségét: az emberek hajlamosak újra meg újra olyan helyzetekbe kerülni, amelyek valamiképp emlékeztetnek a gyermekkori traumáikra. De nem azért, mert szeretnék ezt – hanem mert tudattalanul szeretnének más végkimenetelt. Hátha most végre meglátnak. Hátha most végre választanak.
Ezért történik meg gyakran, hogy nem a kedves, szeretetteljes, érzelmileg stabil, elérhető személyek vonzanak bennünket, hanem az, aki visszahúzódó, elérhetetlen, akihez nem biztonságos kapcsolódni. Mert ez ismerős. Mert ezt tanultuk meg a „szeretetről”.
A biztonság „unalmas”, a harc izgalmas – de miért?
A gyermekkori stressz – különösen az érzelmi elhanyagolás vagy bizonytalan kötődés – egy olyan belső állapotot alakít ki, amelyben az idegrendszered állandó készenlétben van. Ez azt jelenti, hogy felnőttként is az a kapcsolat aktivál téged, ahol küzdeni kell, ahol bizonytalan vagy, ahol figyelned kell a másik minden rezdülésére. Ez nem tudatos választás – ez neurobiológiai lenyomat.
Az „unalmas” partner – aki kedves, jelen van, figyel – nem idézi elő ezt az izgalmat. De nem azért, mert rossz ember lenne. Hanem azért, mert a biztonság számodra idegen. Még nem ismered.
Az ismerős minták felülírása: lehetséges?
A jó hír az, hogy a mintákat nem lehetetlen megváltoztatni. A neuroplaszticitás – az agy rugalmassága – lehetővé teszi, hogy új tapasztalatokon keresztül új kapcsolati sémákat alakítsunk ki. Ez nem egyedül történik, hanem segítő kapcsolatban (pl. terápiában, támogató közösségben, biztonságos párkapcsolatban).
A változás első lépése az, hogy felismered: Választásaid hátterében nem a balszerencse húzódik. Valójában ismétled azt, amit gyerekként tanultál a szeretetről!
Ez a felismerés nem bűnbakkeresésről szól. Nem arról szól, hogy hibáztatod a szüleidet. Hanem arról, hogy visszaveszed az irányítást a saját történeted felett.
Fontos kihangsúlyozni azt, hogy a gyógyulás nem egy gyors folyamat. Ez nem arról szól, hogy „többé nem fogsz rosszul választani”, hanem arról, hogy:
-
Észreveszed a mintáidat – felismered, mi mozgat téged valójában.
-
Kapcsolatot teremtesz sebzett gyermeki énrészeddel, aki valamikor vágyott a figyelemre, de nem kapta meg. Megtanulod megadni számára midazt, ami mindig is hiányzott az életéből.
-
Új idegrendszeri mintázatokat építesz ki: olyan kapcsolódásokat keresel és fogadsz el, amelyek valódi biztonságon alapulnak.
-
Elgyászolod azt, amit sosem kaptál meg – és ezzel felszabadítod magad a múlt ismétlésének kényszere alól.
De gyógyulni azt is jelenti:
Újraértelmezed: mi az, amit megérdemelsz!
Megtapasztalod: Nem kell többé küzdened a szeretetért!
Megéled: Számodra is elérhető a biztonság, törődés és szeretet… mindaz, amire mindig is vágytál, de eddig nem lehetett részed benne!
Hoztam Neked egy önreflexiós gyakorlatot, mely segítségével fontos felismerésekre juthatsz!
Kérlek válaszold meg az alábbi kérdéseket!
Önreflexiós gyakorlat: Kihez beszél a bennem lévő hiány?
-
Ki volt az első életemben, akihez nagyon vágytam kötődni, de nem tudtam?
(Lehet ez egy szülő, testvér, vagy más gondviselő. Nem baj, ha nem vagy benne biztos – figyeld, mi jön fel.) -
Milyen érzés volt akkor, amikor nem kaptam meg, amire szükségem lett volna?
(Használj érzéseket: szomorúság, magány, félelem, szégyen stb.) -
Most, felnőttként, hogyan reagálok, ha valaki távolságot tart tőlem? Milyen testi vagy érzelmi jelzéseket veszek észre magamban?
-
Mit remélek titokban attól, aki elérhetetlen? Mit mondanék neki, ha biztosan meghallana?
-
Ha ez a belső, gyermeki részem most beszélni tudna, mire vágyna tőlem? Hogyan tudnék mellé ülni szeretettel – akkor is, ha más nem jön közel?
Választásaink hátterében ott állnak önsorsrontó mintázataink, azaz korai maladaptív sémáink.
Tudattalanul, észrevétlenül irányítják az életünket mindaddig, amíg el nem kezdünk dolgozni sémáink gyógyításán.
Ha megszólítottak gondolataim, és készen állsz arra, hogy szakember segítségével dolgozz gyermekkori sérüléseiden,
kapcsolati mintáidon szeretettel ajánlom figyelmedbe
A ,,Múltam térképe- Jelenem kulcsa”- 4 órás Online Sématerápiás Önismereti Workshopot!
Kattints ide a részletekért:
És kezdd vissza venni az irányítást életed felett!
