Barion Pixel

A mérgező kapcsolatok 4+1 jellemzője

      Megsebzett Nőtársam!

 

 

Arra kérlek, hogy képzelj el egy virágoskertet! Ebben a kertben gyönyörű virágok nyílnak, színpompásak és illatosak, de sajnos itt-ott vannak olyan növények is, amelyek árnyékot vetnek a többiekre, sőt néha gyökerükkel másokat elnyomnak. Egy ilyen virágoskertben sok növény érezheti úgy, hogy nem jut elég napfényhez, levegőhöz, és vízhez… mindez a megélés a mérgező növények uralkodásából fakad.

Ezeket a sorokat olvasva lehet, hogy egészen konkrét valós megélések elevenedtek fel benned, egy-egy kapcsolatod, egy-egy kapcsolatodban szerzett megélések, és sérülések. 

De nézzük meg azt, hogy mi jellemző azokra a kapcsolatokra, és miként működnek, amelyekben hasonló megéléseink lehetnek, mint azoknak a növényeknek a virágoskertben, melyek úgy érzik nem kapnak levegőt, elveszítik pompájukat, és száradni kezdenek. 

Ezeket a kapcsolatokat mérgező kapcsolatoknak nevezzük. 

 

 

Mit jelent mérgező kapcsolatban élni?

 

A stabilitás, a biztonságérzete helyett mindennapjaid részét képezi a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, és a stressz, ami hosszútávon lelki és fizikai egészséged romlásához vezethet.

 

A mérgező kapcsolatok 4+1 jellemzője

 

  1. Támogatás hiánya:

Egy egészséges, harmonikusan működő kapcsolatban is vannak olykor konfliktusok, de alapjában véve egymás bátorítása jellemzi. Nincs helye a lekicsinylésnek, kritikának, szabotálásnak, mindez a toxikus kapcsolatok egyik jellemzője, mely áthatja a mindennapokat.

 

  1. Tartós boldogtalanság:

Az élettel való elégedettség szempontjából meghatározó szerepe van a párkapcsolatnak, mivel életünk egyik fontos területe. Minél inkább problémásabb a kapcsolatod, amelyben élsz, minél több vitával jár, minél nagyobb a mindennapi feszültség, annál elégedettlenebb lehetsz az életeddel, ami a boldogtalanság érzésével is járhat, ami pedig – ahogy vizsgálati eredmények is igazolják- krónikus fáradtságot eredményezhet.

 

 

 

 

 

  1. Kommunikáció megszakadása:

 

A toxikus kapcsolatokban a kommunikációban is megjelenik a bántás. Gyakoriak a sértések, vádaskodások, vagy éppen a kommunikáció hiánya jellemző, mely megválaszolatlan kérdéseket és nehéz érzéseket hagy maga után.

 

  1. Kontroll és dominancia:

 

Gyakran kirajzolódik az ilyen típusú kapcsolatokban az, hogy a felek nem partneri viszonyban vannak, hanem sokkal inkább egy alá-fölérendelt viszony figyelhető meg. A mérgező személy a másik feletti kontroll gyakorlására törekszik, ennek megnyilvánulása pl.: ha a társad mrgszabja, hogy kivel találkozhatsz, és kivel nem. Hogy hogyan gondolkodj, miket csinálj.

 

5.Elhanyagolás és manipuláció:

 

A mérgező személyek figyelmen kívül hagyják érzelmi szükségleteinket, így ha toxikus kapcsolatban vagyunk, az a megélésünk lehet, hogy láthatatlanok vagyunk, a másik nem ért meg bennünket, nem vagyunk fontosak, valami hiányzik a kapcsolatból, ami fontos lenne számunkra, gyakran érzünk magányt.

 

A manipuláció kapcsán fontos megemlíteni a gázlángozást, ami egy manipulatív taktika, mely Önmagunk, valóságunk, emlékezetünk, észlelésünk megkérdőjelezéséhez vezethet.

Ez a pszichológiai bántalmazás egyik formája, amikor a bántalmazó tagadja az áldozat tapasztalatait, és ragaszkodik ahhoz, hogy az események nem történtek meg, vagy hogy az áldozat túlságosan érzékeny, vagy rosszul emlékszik az eseményekre. Zavartsághoz, önbizalmunk sérüléséhez, és a saját megítélésébe vetett bizalom sérüléséhez vezet.

 

 

 

 

Miért veszélyes benne maradnod egy ilyen kapcsolatban?

 

Szeretném, hogy tudd, hogy minél tovább maradsz benne egy toxikus kapcsolatban, annál távolabb kerülsz Önmagadtól!  Idővel Önmagad elveszítésével járhat…

Mindemellett a testi, lelki egészségedre is veszélyt jelent. A mérgező kapcsolat fokozott szorongáshoz az önértékelés csökkenéséhez, depresszió kialakulásához vezethet .

Továbbá az állandó stressz okozhat alvásproblémákat, étkezési problémákat, megmagyarázhatatlan fájdalmakat,majd idővel krónikus egészségügyi problémák megjelenéséhez/ kialakulásához vezethet.

Fontos beszélni arról is, hogy a mérgező kapcsolatok elszigeteltséget okozhatnak, ami megnehezíti azt, hogy segítséget kapj akkor,amikor a legnagyobb szükséged van rá.

Na, de most akkor foglaljuk kicsit össze az eddig olvasottakat!

 

 

 

 

 

Jelek, melyek arra utalnak, hogy mérgező kapcsolatban élsz…

 

A mérgező kapcsolat felismerése nem mindig könnyű, de ezeknek a mintáknak a felismerése nagy lépést jelent a kapcsolata jövőjével kapcsolatos megalapozott döntések meghozatala felé. Legyen szó segítségkérésről, határok felállításáról vagy a kapcsolat megszüntetésének fontolóra vételéről, a jólét prioritása elengedhetetlen!

 

 

1.Nem érzed magad biztonságban, gyakran szorongsz, tartasz partnered reakcióitól…

Nincs jelen a kapcsolatban a fetétel nélküli elfogadás, ennek következtében nem tudsz önazonosan jelen lenni a kapcsolatban, cenzúrázod, hogy mit mondhatsz, mit mutathatsz, hogyan reagálhatsz, hogy abból ne legyen baj, ne járjon kellemetlenségekkel.

 

2.Következetesen tiszteletlen…

Gyakran előfordul, hogy tiszteletlenül beszél Veled a párod, akár szavakkal, tetteiddel, akár határaid és érzéseid figyelmen kívül hagyásával. A tiszteletlenség magában foglalhatja a nyilvános megaláztatást, a személyes lekicsinylést, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja szükségleteit, vágyaid.

Bár egyetlen kapcsolat sem képes minden szükségletet kielégíteni, a következetes kielégítetlen érzelmi, fizikai vagy pszichológiai szükségletek – például az érzelmi támogatás, az intimitás vagy a kölcsönös tisztelet hiánya – a mérgezés jelei.

 

3.Minden a Te hibád…

Gyakran érzed magad hibásnak, rossznak, értéktelennek, kevésnek. Gyakran érzel bűntudatot.

 

4.Elszigetelve a barátoktól és a családtól…

Elszigetelve élsz, az idő haladtávol távol kerültél fizikailag és/vagy érzelmileg a számodra fontos személyektől.

 

5.Kevésnek, rossznak, értéktelennek érzed magad…

Az utóbbi időben negatívabban vélekedsz Önmagadról, bátortalanabb, visszahúzódóbb vagy.

 

 

 

 

Hoztam Neked egy gyakorlatot!

 

Ez az önismereti gyakorlat segít felismerni a mérgező kapcsolatokat az életedben, megérteni, hogyan hatnak rád, és lépéseket tenni annak érdekében, hogy megvédd magad és javítsd kapcsolataid minőségét!

 

1. Lépés: Kapcsolati Térkép Készítése

 

Rajzolj egy nagy kört egy papírlap közepére, és írd bele a saját neved!
Rajzolj kisebb köröket körülötted, és írd bele azoknak az embereknek a nevét, akik fontos szerepet játszanak az életedben (családtagok, barátok, kollégák stb.).

Kösd össze ezeket a köröket vonalakkal a középső körrel, ami téged jelképez!

 

2. Lépés: Kapcsolati Dinamika Elemzése

 

Vizsgáld meg minden egyes kapcsolatot, és tegyél fel magadnak néhány kérdést:
Hogyan érzed magad, amikor együtt vagy ezzel a személlyel?
Gyakran érzed magad kritikával illetve vagy manipulálva?
Támogató és felemelő ez a kapcsolat, vagy inkább lehúzó és kimerítő?
Színezd be a vonalakat különböző színekkel annak alapján, hogy mennyire érzed ezeket a kapcsolatokat pozitívnak (zöld), semlegesnek (sárga) vagy negatívnak (piros).

 

3. Lépés: Mérgező Kapcsolatok Azonosítása

 

Azonosítsd azokat a kapcsolatokat, amelyeket piros vonallal jelöltél!
Írd le, miért érzed ezeket a kapcsolatokat mérgezőnek! Milyen viselkedések, szavak vagy tettek okoznak fájdalmat vagy stresszt?

 

 

Ha szeretsz olvasni, és úgy érzed, hogy segítségedre lehetek önismereti utad során, szeretettel ajánlom figyelmedbe az Együtt az örömteli életért Klubot , mely Magyarország első Pozitív pszichológiai és Sématerápiás szemléletű önismereti könyv és filmklubja!

Ebben a hónapban a Mérgező kapcsolatok témájával foglalkozunk! 

 

Várlak szeretettel!

 

 

Hasznos volt számodra ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Facebook
E-mail
WhatsApp
LinkedIn

Iratkozz fel, hogy hírlevélben is értesülni tudj az új bejegyzésekről!

Olvasd el a többi bejegyzést is!

A pozitív pszichológia NEM hurráoptimizmus!

A szívemhez legközelebb álló pszichológiai irányzatoknak egyike a pozitív pszichológia irányzata. Mind a Klienseimmel végzett munkám során, mind az Örömteli élet programban is meghatározó szerepet tölt be, és természetesen a hamarosan, szeptemberben induló programomban is

Elolvasom »