Barion Pixel

Üzenetem Neked- A Boldogság Világnapja alkalmából

Megsebzett Nőtársam! 

 

Ahogy azt már sok helyen olvashattad, ma a Boldogság Világnapja van, melynek apropóján szeretnélek megajándékozni néhány gondolattal!

 

… Szeretném Neked elmondani, hogy teljesen megértelek, ha most azt éled meg, hogy már maga a boldogság szó látványa is ellenérzést vált ki belőled.  Azért tudok együttérezni Veled, mert hosszú évekkel ezelőtt én magam is így voltam ezzel! Még csak elképzelni sem tudtam, hogy ez lehet másképp,hogy az én életem is válhat örömtelivé.

 

Hogy miért? Mert sérült gyermekkorral a hátam mögött, megannyi negatív következményét megtapasztalva, az életem egy pontján azt láttam, hogy ott él bennem a vágy, hogy végre részem lehessen abban, amiben soha nem volt! …De ezért annyira sokat kellene tenni, olyan sok mindenen kellene dolgozni, olyan hátrányokkal indulok neki az életnek… hogy képtelenség, hogy ebből legyen valami, és én boldoggá válhassak.

 

Majd idővel erőt vettem magamon, és minden erőmmel, igyekezetemmel (…és makacsságommal) azon kezdtem el dolgozni, hogy végre az életem örömtelivé válhasson.

 

Így nem csak hivatásomból adódóan tudom, hanem utam során a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy a sérült gyermekkort elszenvedett nőknek rengeteg munkát kell végezniük ahhoz, hogy leküzdjék a múltbéli mintázataikat! Azért, hogy begyógyítsák sebeiket!

 

…Viszont megtapasztalhattam,hogy ez a kemény,áldozatokkal teli munka egy napon megtérül. Először személyesen, majd gyakorló pszichológusként a Klienseimmel által is egyre gyakrabban részem lehetett ebben a megélésben.

 

Ma már életfeladatomnak tekintem azt, hogy a sérült gyermekkort megélt Nőtársaimnak segítséget nyújtsak abban, hogy egy napon az életük örömtelivé válhasson! Ebben sokat segít a hitem abban, hogy ez lehetséges, és a hitem bennük! Ez által ők maguk is egyre inkább képessé válnak arra, hogy hinni, bízni tudjanak saját magukban, és az életükben bekövetkező minőségi változásban.

 

Hiszek Benned is! És amit kérni szeretnék Tőled az az, hogy kérlek higgy Te is abban, hogy érdemes tenni Önmagadért, az életedért! És abban, hogy számodra is elérhetővé válhat egy örömökben gazdag (de nem tökéletes, fájdalmaktól mentes) élet!

 

 

 

Buzási-Végh Viktória

Addiktológiai tanácsadó szakpszichológus

Képzésben lévő Sématerápiás konzultáns jelölt

A Gyermekként Megsebzett Nők pszichológusa

 

Pszichológiai tanácsadás- részletek

Hasznos volt számodra ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Facebook
E-mail
WhatsApp
LinkedIn

Iratkozz fel, hogy hírlevélben is értesülni tudj az új bejegyzésekről!

Olvasd el a többi bejegyzést is!

Miért vonzó az, aki érzelmileg nem elérhető?

Ha újra és újra olyan embereket választasz, akik távolságtartóak, érzelmileg elérhetetlenek, vagy időről -időre eltűnnek – akkor ez a cikk neked szól! Szeretnék segítséget nyújtani abban, hogy megértsd, nem azért történik így, mert benned van

Elolvasom »

Hétköznapi csodák

…Azt mondhatjuk, hogy viszonylag ritkán lehet részünk „csodákban”, kimagasló, horderejű történésekben, ezért fontos az, hogy értékelni tudjuk az élet apró örömeit is. Hivatásomból adódóan, én azok közé a szerencsések közé tartozok, akik nap, mint nap

Elolvasom »